A zérótól a Zaráig – Amancio Ortega pályája
A vasutas fiaként egyetemet sosem látott Ortega az iskolából kikerülve egy ingszaküzletben dolgozott küldöncként. Az ezen évek alatt félretett pénzéből 1975-ben La Coruna-ban megnyitotta első, igen kicsi boltját Zara néven. Érdekesség, hogy eleinte Zorba néven szeretett volna boltot nyitni, ám mivel ez az elnevezés már le volt védve, így egy hirtelen jött ötlettel kitalálta a Zara elnevezést. Amancio Ortega Gaona ma Európa leggazdagabb embere.
Anna’s Farmhouse – Stílusos szállás Buzsákon
A Balatontól tíz kilométerre egy somogyi kis falucskában, Buzsákon a Lenin utcában van Anna Szalmaháza vagy más néven az Anna’s Farmhouse. A szalmaházban Provance,Toscana és a 100 évvel ezelőtti Buzsák keveredik. És erre az érzésre a helyiek is ráerősítenek, akik rajonganak a tulajdonosért és így a vendégeiért is. Aki itt száll meg az sokat tanulhat a vidéki életről a lehengerlően bölcs szomszéd Béla bácsitól.
Mit kezdjen az életével, akit nem vettek fel?
Munka, tanulás, vagy semmittevés – ezek közül választhatnak azok, akiket idén nem vettek fel egyetemre, főiskolára. Szakértők szerint az OKJ-s képzésnek akkor van értelme, ha az hasznos tudást ad, állás szempontjából pedig szinte lényegtelen, mit választ az ember, fiatalon a legegyszerűbb munkából is lehet profitálni.
Addiktív thai tészták a Belvárosban
A pad thai a leghíresebb thai étel – elkészítése nem bonyolult, de ez az első hely Budapesten, ahol tökéletesen csinálják. Nem csoda: a tulajdonosok hosszú éveket töltöttek Thaiföldön, majd hazatérésük után egy étterem, pontosabban wokbár létrehozása mellett döntöttek – így állítva a köz szolgálatába helyzetükből adódó természetes vágyukat, hogy magukkal hozzanak egy thai szakácsot. A Pad Thai wokbár nemrégiben nyílt meg a pesti Belvárosban.
Városi hírek
Hello, Street View!Szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés a Google Street View engedélyezéséről. Valószínűleg nem lesz meglepetés...
Bring the Art Home: harmadszor indul el az irodai kiállítás-sorozat
A szervező LOFFICE coworking iroda közzétette a Bring the Art Home kiállítás-sorozat pályázatát. A harmadik alkalommal...
Pilotfilm készül a Budapest Bárról
Egy egész estés dokumentumfilm előkészítéseként pilotfilmet forgat Tóth Tamás rendező a BudapestBár zenekarról....
A magyaroknak szánt Forma-1-es Magyar Nagydíj akciós jegyeinek harmada elkelt
Javában zajlik az “Egyenesen a Hungaroringre” elnevezésű akció, amelynek keretében a szervezők rendkívül...
A BKV hajók menetrendje – menjünk munkába hajóval!
Vajon hányan indultok munkába BKV hajóval? A járatokra BKV bérlettel ingyen is felszállhattok, a jegy amúgy 400 Ft-ba...
További cikkek: Városi hírek
Közélet
Mit kezdjen az életével, akit nem vettek fel?
Munka, tanulás, vagy semmittevés – ezek közül választhatnak azok, akiket idén nem vettek fel egyetemre, főiskolára....
A későn kelők okosabbak
Hajnalig ébren maradni, aztán reggel sokáig aludni nem csak jó, de kimondottan hasznos is, derítette ki Dr. Philippe...
A világ legmenőbb sátrai és a fesztivál alvóka
Dübörög a fesztiválszezon, tulajdonképpen a pestiest heti budapesti programfüzetének vastagságával vetekszik a brand...
Johnny Depp beköltözik egy budapesti hotelbe
Amikor májusban Cannes-ban az Origo.hu beszélt Wes Anderson rendezővel, elárulta, hogy a következő filmjét Európában...
Budapest Pride vasárnaptól
Mintegy száz programmal, filmvetítésekkel, koncertekkel, műhelybeszélgetésekkel és biciklis városnézéssel várja...
További cikkek: Közélet
Másnap
WALK ON THE WILD SIDE – a legendás New York-i Chelsea Hotel története
Lou Reed fenti dala mellett fotók, elbeszélések és filmek születtek a New York-i Chelsea Hotelben, de vajon mi tette legendássá a hotelt, ahol Robert Mapplethorpe és Patti Smith is évekig lakott? A Ludwig Múzeum blogjának bejegyzése. A Chelsea Hotel A Chelsea Hotel 1883 és 1885-ben épült Manhattanben, a ma már legendásnak számító Grenwich Village-ben. Az építtetők... Tovább...
A zérótól a Zaráig – Amancio Ortega pályája
Míg más villákat vagy sport-kocsikat gyűjt, Európa leggazdagabb embere, a Zara divatcég tulajdonosa üzlethelyiségeket. Farmerban és pólóban jár, irtózik a nyilvánosságtól és a híres emberektől, de forradalmi változásokat hozott a ruha-iparba, és demokratizálta a divatot. A divatbiznisz olyan, mint a halárusítás – szokta mondogatni Amancio Ortega Gaona, a Zara divatmárkát... Tovább...
Anna’s Farmhouse – Stílusos szállás Buzsákon
A Balatontól tíz kilométerre egy somogyi kis falucskában, Buzsákon a Lenin utcában van Anna Szalmaháza vagy más néven az Anna’s Farmhouse. Alább a TrendGuide oldaláról átvett, Kőhegyi Anna által írt beszámolót olvashatjátok. kép © Annas Farmhouse A nyolc személyes parasztház, a házimozinak berendezett pajta és a gazdasági melléképületben felállított szalmaágy-,... Tovább...
Addiktív thai tészták a Belvárosban
A pad thai a leghíresebb thai étel – elkészítése nem bonyolult, de ez az első hely Budapesten, ahol tökéletesen csinálják. Nem csoda: a tulajdonosok hosszú éveket töltöttek Thaiföldön, majd hazatérésük után egy étterem, pontosabban wokbár létrehozása mellett döntöttek – így állítva a köz szolgálatába helyzetükből adódó természetes vágyukat, hogy magukkal hozzanak... Tovább...
Öt alig ismert strand, tó, fürdőhely Magyarországon
Elképesztő hőség, afrikai levegő, rekordok dőlnek meg újra és újra, és ha összegyűjtenénk az emberek által kiizzadott vizet, abból nagy valószínűséggel újra feltölthetnénk a Pannon-tengert. Jót is tenne egy kis tengerpart, de mivel nincs, így aztán közelebbi édesebb vizekre evezünk inkább. A Player.hu alábbi kis összeállításában az ország öt olyan fürdőhelyét,... Tovább...
További cikkek: Másnap
Kulturálódunk
Fesztivál a kultúrák közti párbeszéd jegyében (július 22. – augusztus 17.)
A kultúrák közti párbeszéd jegyében filmvetítések, kerekasztal-beszélgetés, világzenei programok és marokkói...
Több mint negyven előadó a roma művészeti fesztiválon az Akvárium klubban (július 19-22. )
Négy nap alatt több mint 40 előadó lép fel az Akvárium klubban július 19. és 22. között a Si love – is...
Örkény 100 – Képregénybe foglalt egypercesek a Hadik Kávéházban
Örkény István egyperces novellái ihlették annak a hat fiatal képzőművésznek a munkáit, akiknek az író születésének...
Vidéki fotómúzeumok kincsei a Mai Manó Házban
Ritkán látott képek – Utazás a vidéki múzeumok fotókincsei között címmel mutat be válogatást a budapesti...
Hétvégi gyereknapi programok
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal...
További cikkek: Kulturálódunk
Mulatunk
Gustavo Cordera (AR) @ A38 Hajó (Június 27. Szerda)
Vérpezsdítő latin ritmusok, Argentína egyik legnagyobb kedvence az A38-Pesti Est Tetőteraszon, június 27-én, szerdán! Cordera...
Kiosk #1 @ AKVÁRIUM KLUB (Június 23. Szombat)
KIOSK: Jóféle termelői zenét kínáló virtuális stand nyílik nyárra az Akváriumban. Nem egy szupermarket, mert...
S U N M A C H I N E # 2 @ PÁNTLIKA BISZTRÓ (Június 23. Szombat)
The Falcon Jab (Cologne/ Germany) Tom Select (Girls And Mathematics) + special warm-up by Steve V. 20.00-23.00h Napgép...
Park – Új szabadtéri kulturális helyszín nyílik május 3-án Budapesten
Park néven új szabadtéri kulturális helyszín nyílik május 3-án a Rákóczi híd pesti hídfőjénél, ahol egész...
NANUSHKA Szezonnyitó Party + Digital Show (04.12)
NANUSHKA mondja: “* SS12 DIGITAL FASHION SHOW * Aprilis 12-én a Nanushka bemutatja SS12-es kollekciójat és ha elegen...
További cikkek: Mulatunk
Kerületek
A BKV hajók menetrendje – menjünk munkába hajóval!
Vajon hányan indultok munkába BKV hajóval? A járatokra BKV bérlettel ingyen is felszállhattok, a jegy amúgy 400 Ft-ba kerül. Most közöljük a pontos útvonalat és menetrendet. Néha lerobbannak, járhatnának sűrűbben, pláne a csúcsidőkben, de sebaj, a szándékot legalább nagyon díjazzuk! A D11-es járat óránként szállít utasokat munkanapokon reggel 7 és 19 óra között... Tovább...
Vízi járőrszolgálat indult a Római-parton
Vízirendőr-közterületfelügyelő járőrszolgálat kezdte meg működését kedden a Duna III. kerületi szakaszán, a Római-parton. A szolgálat célja, hogy ellenőrizze a partszakasz vízterületét és kiszűrje a szabálytalankodókat – mondta Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere a járőrszolgálat indítása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. Közlése... Tovább...
Megnyílt a Varázshegy az állatkertben
Mintegy százhúsz állatfajjal, különleges modellekkel, 3D-s mozival, szimulátorszafarival és számos érdekességgel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert új látványossága, a csütörtökön megnyílt Varázshegy. A Közép-Európában egyedülálló, 3200 négyzetméteres kiállítótér berendezése egy százéves álom megvalósulása – mondta el a megnyitó... Tovább...
Újabb fellépők a Szigeten
Újabb csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek: a Nagyszínpadon mutatja be legújabb albumát a Maximo Park, és szintén ezen a helyszínen játszik a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az Aréna “live” sávjában találkozhat a közönség a holland Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között négyen pedig az A38 színpadán... Tovább...
A becsült költség felébe sem kerül a Várbazár tervezése
A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedésfejlesztés komplex tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. nyerte, az eredetileg becsült nettó 700 millió forint helyett nettó 298,4 millió forinttal. A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára... Tovább...
További cikkek: Kerületek
Kedvenc blogok
Time travel with Škoda ! StipistopX-Car ! Stipistop
Törpilla ! Stipistop
Informálódj ! Stipistop
Itt a Vörös Ötös! Berepülök! ! Stipistop
Mától megint van Egy idióta külföldön comment:com
25 ! Stipistop
Kombi Maserati ! Stipistop
Spielberg Xboxra készíti a Halo-sorozatot comment:com
A Crossing Lines nyitja a Monte Carló-i tévéfesztivált comment:com
Upfronts 2013: az NBC kiadta a Believe promóját comment:com
További cikkek: Kedvenc blogok
Máshol
WALK ON THE WILD SIDE – a legendás New York-i Chelsea Hotel története
Lou Reed fenti dala mellett fotók, elbeszélések és filmek születtek a New York-i Chelsea Hotelben, de vajon mi tette...
Több szempontból is rekorddöntő lesz Európa legmagasabb épülete
Az Európa legmagasabbjaként beharangozott londoni The Shard (Üvegszilánk) nevű felhőkarcoló tíz apartmanjának idén...
Több mint egymilliárd dollárt kész átutalni indián törzsek számára az amerikai kormány
Több mint egymilliárd dollárt kész átutalni 41 észak-amerikai indián törzs számára az amerikai kormány, elismerve...
Százmillió dollárnyi adományhoz jutnak New York közintézményei
Mintegy százmillió dollárnyi adományhoz jutnak hozzá New York közintézményei annak az öt évig tartó jogi...
További cikkek: Máshol
Mozgó
Keith Richards has revealed that The Rolling Stones have been rehearsing and will be performing “soon”
The revelation comes ahead of the band’s 50 year anniversary which is being celebrated with a photographic exhibition at Somerset House and the release of the book, The Rolling Stones: 50. Will Gompertz, BBC, asked Mick Jagger and Richards about the last 50 years of rock’n'roll.
Photograph of Keith Richards courtesy of Mirrorpix, The Rolling Stones on stage courtesy of Paul Natkin and The Rolling Stones Archives, The Rolling Stones pointing courtesy of Mirrorpix, The Rolling Stones leaning on a wall courtesy of Philip Townsend, The Rolling Stones on a sofa courtesy of Steven Klein and The Rolling Stones Archives, Mick Jagger courtesy of Mirrorpix.
Balaton
Anna’s Farmhouse – Stílusos szállás Buzsákon
A Balatontól tíz kilométerre egy somogyi kis falucskában, Buzsákon a Lenin utcában van Anna Szalmaháza vagy más néven...
Armin van Buuren jön Björk helyett a Soundra
A világhírű holland dj, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Balaton Soundon. Zamárdiba várják...
Hosszabb lesz a Heineken Balaton Sound: David Guetta és Paul Kalkbrenner is fellép
Tucatnyi újabb név látott napvilágot a Heineken Balaton Sound idei felhozatalából. Köztük a világ elsőszámú DJ-je,...
További cikkek: Balaton
Hunglish
Three new applications aim to enhance mobile photography – reports coolhunting.com. A slew of photo applications for...
Gizmodo: The Dark Side of Being an Organ Donor
Becoming an organ donor is widely considered a good thing. If you die and offer up your body to medicine, you can...
The Economist: He copied, but he’s not a plagiarist
ANYONE seeking to understand contemporary Hungary could do worse than to take a look at the ongoing scandal around President...
More posts in English




