2017. október 12. csütörtök, Miksa

A Plein-Art fesztivál idei fővendége Törökország

2012. május 23.  

Törökország lesz a fővendége a Plein-Art XIV. Kortárs Művészetek Fesztiváljának, amelyet a hét végén rendeznek a Ráday “kultuccában”.

Szilágyi Márta, a fesztivált szervező Erlin Galéria egyik vezetője elmondta az MTI-nek, hogy Isztambulban járt, és meglepte az igen élénk képzőművészeti élet és a galériák sokasága. Ott határozta el, hogy bemutatja Budapesten is ennek a mozgalmas művészeti életnek egy darabkáját a Plein-Art fesztiválon.

Két török művész mutatkozik be az Erlin Galériában péntektől. Gültekin Serbest festőművész 1955-ben született Koszovóban, még a volt Jugoszláviában szerzett képzőművészeti diplomát, majd Olaszországban fejlesztette tovább tudását és végül Isztambulban telepedett le. Művein az iszlám művészet díszítő jellege dominál.

Sefkat Islegen grafikus Izmirben született 1958-ban, ma is ott él és dolgozik. A művésznő 1978-ban szerzett diplomát festő szakon, majd 1996-ban grafikai szakon. Az ő munkáin figurális és táj ábrázolások is vannak, egyik festménye a Csontváry festette libanoni cédrusokra hasonlít. Európa több országában és az Egyesült Államokban is volt kiállítása, csakúgy, mint Gültekin Serbestnek.

Az Erlin Galériában a török művészek mellett nyolc magyar festő, köztük Szurcsik József és Verebics Katalin képeit láthatja a közönség. Szabadtéri szobortárlat is nyílik: a Ráday utcában sétálva 16 alkotó figuratív és absztrakt munkáit lehet megnézni.

A Ráday utca közepe táján 20 textilművész egyéni zászlói függenek majd a szabadban. A szabadtéri színpadon este videoperformanszot mutat be nyolc művész, digitális vetítésen látható lesz a Vadászat Efézusban című alkotás, Orgoványi Gábor munkája a Törökországban lévő ókori városról.

A fesztiválon teret kap az irodalom a Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk képviseletében. Tasnádi Edit turkológus, Pamuk magyar fordítója beszél az isztambuli íróról, könyveiről a szabadtéri színpadon, a Ráday Könyvesházban pedig megtalálhatják könyveit az érdeklődők.

A Plein-Arton a zenei kínálat is gazdag lesz. A fővendég Törökország elnöki zenekara, a Csello kvartett szerepel a pénteki megnyitón délután, majd este 9-kor újabb koncertet ad. Föllép a fesztiválon az Etno Faun, a Corpus Harsona Kvartett és a Vörös Niki Kvartett. (MTI)

 



Hozzászólás