2017. október 12. csütörtök, Miksa

Brutálisan szigorodik a társasházi törvény

2011. január 10.  

Három hónapi közös költség tartozás után bejegyezhető jelzálogjog és gyorsabb bírósági eljárás – az új társasházi törvény mindenek előtt ezzel a két módosítással könnyítené meg a nemfizető lakókkal szembeni fellépést.

Mint arról beszámoltunk, az eddigi fél év helyett már 3 hónap közös költség tartozás után is bejegyezhető a társasházi lakásra a jelzálogjog január másodikától – a társasházi törvényt múlt év végén módosította így az Országgyűlés.

A jelzálogjog bejegyzése a tartozás biztosítékául szolgál és a társasházi közgyűlés határozhat róla. Ezt követően a közös képviselő jár el. Amennyiben csak perben hajtható be a közös költség tartozás, akkor a bíróság – a keresetlevél megérkezését követő 30 napon belül – köteles kitűzni a tárgyalást. A bíróság az ügyet mással nem vonhatja össze, és nem szüneteltetheti azt.

Új szabály az is, hogy a jelzálogjog bejegyzés három havonta – az újabb hátralékra – megismételhető. A társasházi törvény kiegészült azzal az előírással, hogy a települési – Budapesten a kerületi – önkormányzatok rendeletben szabályozhatják a társasházak nem lakás célú helyiségeinek a használatát. Korlátozásokat városképi és kereskedelmi okból tartalmazhatnak a rendeletek.

(via: ingatlanmenedzser.hu)



Hozzászólás