2017. október 12. csütörtök, Miksa

Hol a boldogság mostanában? – Budapest legmeghittebb pontjai

2011. november 7.  

Romantikus andalgás egy budai lépcsősoron, vízparti piknik, pár békés perc egy titokzatos parkban vagy egy görbe este valamelyik romkocsmában – négy nőt kérdezett meg a Nők Lapja arról, melyek a város legromantikusabb pontjai, ahol szívesen időznének a párjukkal vagy álmodoznának egyedül is.

Budapest romantikusabb, mint Párizs

A magyar főváros romantikus potenciálja láttán a rockerszív is hevesebben ver. Szeptember közepén legalábbis amerikaiak millióit lepte meg Alice Cooper (63) a Fox News televízió utazási műsorában, amikor a magyar fővárost nevezte meg mint a világ legromantikusabb helyét. „A feleségem szerint romantikusabb, mint Párizs. Van Budapestben valami, ami nagyon szívmelengetővé teszi” – lelkesedett értünk a rocker, aki szerint egy nyáresti dunai sétahajós vacsoránál nincs romantikusabb dolog a világon, és rajong a kanyargós, macskaköves kis utcáinkért is, amelyekben remekül el lehet veszni. „Párizs az Párizs, és sok más remek város van még Európában, de Budapestről az emberek hajlamosak megfeledkezni. Pedig ez olyan hely, amit valóban látni akarsz.”

A szabad terek kedvelőinek: a Kopaszi gát

„A hajómban ülve láttam meg először a férjemet”

Horváth Andrea (38) életének romantikus pillanatai a Kopaszi gáthoz kötődnek. Ma könnyű megérteni Andrea rajongását, de számára ez a hely akkor is vonzó volt, amikor még egy ipartelepre hasonlított. Itt sportol gyerekkora óta, itt randevúzott először, és itt ismerkedett meg a férjével is.

Hol a boldogság mostanában?

„Amióta felújították a Kopaszi gátat, a végeredmény lenyűgöző lett. A Duna medrét kikotorták, széles homokos partok vannak, hatalmas fák, gondozott füves területek, romantikus zugok. Akik rég jártak erre, megdöbbennek, hogy a régi gátból milyen fantasztikus park lett, ahol futni, biciklizni, evezni lehet, vagy ha éppen romantikázni akarunk, akkor andalogni, jót vacsorázni valamelyik étteremben, esetleg piknikezni a fűben.
Huszonöt éve ezen a helyen csak lerobbant hétvégi házak álltak, a vízben a horgászok cölöpökhöz kötött csónakjait kellett kerülgetni, a töltésen tehervonatok jártak, és a vízitelephez földút vezetett. Heti hatszor jártam kajakozni, és annak ellenére, hogy vagonokon kellett keresztülmásznunk, a futóedzéseken pedig rendszeresen megkergettek a kutyák, mindig imádtam a gátat. Nekem itt zajlott a tinédzserkorom, itt történt az életem. Az edzőtársaim voltak a barátaim, fiúk és lányok együtt buliztunk, eveztünk, és nőttünk fel, a mai napig ők a társaságom. Emlékszem, amikor először láttam meg a férjemet, a barátnőmmel ültünk a hajónkban, és csak néztük, ki lehet ez a jóképű kajakos fiú. Amikor tizennyolc lettem, végre elkezdett udvarolni. Azóta család lettünk, és külön öröm, hogy a gyerekeink is ragaszkodnak a Kopaszihoz. A fiam itt kajakozik, a lányom már csak hobbiból evez, de ő is itt ismerkedett meg a párjával. A férjemmel hetente többször lejárunk az öbölbe, az egész napos munka után jólesik kihozni a csónakot, és csak úgy evezni egy-két órát, majd futni egy kört. Nekem ez egyszerre testmozgás, kikapcsolódás és persze nosztalgia is.”

Javíthatatlan romantikusoknak: a budai macskakövek

Hol a boldogság mostanában?„Egy esernyő alatt összesimulva”

Glovotz Katalin (30) nagy rajongója a Duna-part budai oldalának. Nemcsak azért, mert lakberendezőként a századforduló utáni időszak nyűgözi le, az akkoriban épült házak homlokzata, egy kapu rajzolata, formája megállásra, szemlélődésre készteti – hanem mert a családja is itt élt.

„A nagyszüleim itt laktak a háború előtt, és a családi legendáriumból tudom, hogy a vasárnapi babakocsis gyereksétáltatás rendre az Angelika kávéházban ért véget a Batthyány téren. Nem tudok úgy elmenni az itteni épületek között, hogy ne gondolnék rájuk, pedig 1945-ben lebombázták a házukat, és utána Buda egy másik pontjára költöztek.
Ha romantikáról van szó, az nekem nem a belvárost jelenti, ahol tömeg van, sok a turista, fellöknek, és nem igazán lehet andalogni, márpedig én azt a fajta sétát szeretem. Szerintem az embereket két csoportra lehet osztani, a sétálva randevúzósakra és az ücsörgőkre. Én az előbbibe tartozom, mert meghittebbnek érzem. Séta közben az is megnyílik, aki először, szemtől szemben zavarban van. Különösen kedvelem a kis rejtett utcácskákat, mert nyugalmat árasztanak, nincs autós forgalom, kedvemre kóborolhatok. A még meglévő macskakövek, a polgári légkör, egy kétkarú lépcsősor, ami mintha egy kastélyba vezetne; ezek a helyszínek rendszeresen voltak a sétálós találkáim állomásai. Esernyő alatt, néha-néha egymásnak döccenve, a másikba kapaszkodva, majd összesimulva – ennél meghittebb dolog kevés van a világon. Talán ezért is mélázom néha a múlton, a századforduló időszakán, mert akkor még erősebb volt a férfi és nő közti határvonal. És bár az emancipáció híve vagyok, fontosnak tartom annak az emberibb léptékű korszaknak a lovagiasságát is, ami szerintem a budai utcák hangulatában még ma is érezhető.”

A titok  szerelmeseinek: Károlyi kert

Hol a boldogság mostanában? „Itt egyedül is jól  érzem magam”

Papp Regina (23) újságírónak tulajdonképpen hivatása a magyar főváros iránti lelkesedés, lévén egy olyan weboldal főszerkesztője, amely Budapestet népszerűsíti turistáknak, itt élő külföldieknek és magyaroknak egyaránt.

„Pár éve fedeztem fel magamnak a Károlyi kertet, amikor éjszaka erre sétáltam, és be volt zárva, mert napnyugtakor lelakatolják a kaput. Azt gondoltam, mennyire izgalmas ez: egy kert, amit bezárnak! Mint egy kis varázsládika, aminek a kulcsát néha eldugja valaki.
Nem kell feltétlenül barátokkal vagy gyerekkel jönni, mert egyedül is jó itt lenni. Olyan érzésem van tőle, mintha magával a várossal lenne randevúm. Itt vagyunk az ötödik kerületben, kőhajításnyira az Astoriától, a Múzeum körúttól, a Szabó Ervin Könyvtártól. Egyetlen utca választ el a forgatagtól, és talán van, aki naponta elrohan erre a dolga után sietve, de ha egy utcányit beljebb jön, meglátja ezt, és azt mondja: hoppá. És lelassít, megáll egy kicsit. Milyen érdekes, nem? Néha csak egyetlen utca választ el minket egy ilyen helytől.
Amikor a bisztró asztalain meggyújtják a kis mécseseket, egy falatnyi Párizs elevenedik meg a szemem előtt…
Aki pedig azt állítja, soha nem mászott még át éjjel ezeken a kerítéseken, az hazudik! Az ide szervezett randikon ez bevett szokás, bár kifelé mászni már nem olyan egyszerű. Ha Budapestre gondolok, egyértelműen nőnek érzem. Egy idős hölgy, aki időnként oldalra kacsint. Kicsit fennhordja az orrát, néha szeret másnak mutatkozni, mint ami. Játékosság van benne, szeszélyes, megy az érzelmei után, és hatalmas szíve van.”

Éjszakai baglyoknak: a romkocsmák

Hol a boldogság mostanában?„Az éjszaka arcai rajzolják meg a város profilját”

Ha lemegy a nap, Iván Diána (25) nyakába veszi a várost. Számára Budapest éjszaka mutatja meg igazi arcát, amikor a színházak melletti füstös kávézókban, az eklektikusan dekorált romkocsmákban és a Duna állóhajóin is elkezdődik az élet.

„Zárkózott vidéki lányként költöztem fel Budapestre. Emlékszem arra az éjszakára, amikor végignéztem a kincses szelenceként csillogó-villogó belvároson, és azonnal beleszerettem Pest utánozhatatlan hangulatába.
A remegve lüktető fények titkokat betűztek: azonnal meg akartam ismerni a fénypontok történeteit. Sokáig mégsem találtam társaságra. Aztán egy új barátság révén belecsöppentem az éjszakai élet sűrűjébe: csocsózni, biliárdozni kezdtünk járni, mígnem eljutottam Pest egyik romkocsmájába – a különleges hangulat rögtön elvarázsolt. Ebben a folyamatosan bővülő csapatban ismertem meg a barátomat is. Ahogy oldódtam, megszabadultam a gátlásaimtól, Budapest is levetkőzött előttem: egyre inkább beleláttam az éjszaka titkaiba. Az életem ezekkel a beszélgetős, sörözős estékkel vált teljessé. Van, hogy hajnalig társasjátékozunk, hogy aztán az első villamos vigyen csak haza, vagy az élő zenére a párommal összesimulva hullámzunk, de ami nem maradhat el, az a kiadós beszélgetés. Szeretek hátradőlni, és csak figyelni a színes sálas bölcsészek, a becsípett művészek és a kamaszok beszélgetését. Azt hiszem, szükségem van arra, hogy legyenek körülöttem. Figyelem őket, és beszédbe elegyedek velük: az éjszakában sokszor elmosódó, de néha éles fénnyel felvillanó arcok rajzolják meg a főváros igazi profilját. Sehol nem lehet egy beszélgetés olyan őszinte, mint hajnalban, az utolsó sör mellett, Pest valamelyik romkocsmájában.”

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapjában jelent meg október 26-án



Hozzászólás