2017. október 12. csütörtök, Miksa

Lezárult a Tűzraktér ügye, s már ki is költözött

2011. szeptember 29.  

Pert nyert Terézváros önkormányzata a Tűzrakteret működtető Art Sector Alapítvánnyal szemben, a bíróság ugyanis kimondta: a szervezetnek el kell hagynia a Hegedű utca 3. szám alatti műemlék épületet. Az önkormányzat követelése ezzel még nem évül el, a kerületvezetés a civilszervezettől a több mint 15 millió forintos tartozás rendezését várja.

A múlt heti ítélet szerint a Tűzraktér Független Kulturális Központ április elseje óta jogcím nélkül tartózkodott a VI. kerület Hegedű utca 3. szám alatti, egykori iskolaépületben, ezért ki kell költöznie onnan – tudtuk meg Hampl Mártától, a kerület sajtókapcsolati munkatársától. Simor Ágnes, a Tűzraktér művészeti vezetője lapunknak ugyanakkor azt mondta: a szervezet elfogadta, hogy ki kell költöznie az épületből, ezért okafogyottá vált a követelés. Hozzátette: az Art Sector elhagyta már az ingatlant, néhány művész azonban – tőlük függetlenül – még ott maradt a házban.

Amint azt korábban megírtuk, a Tűzraktér csapata 2008-ban költözött az éveken át üresen álló iskolaépületbe a kerület korábbi vezetésének hozzájárulásával. Az ingatlan négy szintjén képző- és ipaművészek, színházi csoportok, táncosok, cirkuszosok, filmesek, civilszervezetek, innovációs csapatok kaptak helyet és egyben lehetőséget az alkotásra, a bemutatkozásra. Minden megállapodásban szerepelt, hogy a kerület megpályáztatja az ingatlant. Februárban ki is írták a pályázatot az épület felújítására és üzemeltetésére, erre azonban senki nem jelentkezett.

Az Art Sector akkor azért nem pályázott, mert nem tudott megfelelni az alapfeltételként megállapított több tízmillió forintos tőkének, a havi hárommillió forintos bérleti díj fizetésének, valamint a több tízmillió forintot igénylő felújítás költségeinek. Nem sokkal később a kerület úgy határozott, hogy az alkotóknak március végéig el kell hagyniuk az épületet, és keresetet nyújtott be a jogtalanul ott tartózkodó alapítvány ellen.

A művészek szerint hiábavaló volt az egyedülálló művészeti tevékenység és az épület önerőből történő rendszeres állagmegóvása, valamint Szőcs Géza kulturális államtitkár támogató szavai, Terézváros vezetése hajthatatlan volt az ügyben.

A nyár közepén a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem adott helyt annak a követelésnek, amely korábban a csapat azonnali távozását kérte, szeptember 20-án azonban elfogadta a végső kiköltözést sürgető keresetet.

Hampl Márta arra emlékeztetett, hogy bár jogilag nincs több követelésük az Art Sectorral szemben, a szervezet több mint 15 millió forinttal tartozik a kerületnek: ez a tavaly november óta nem rendezett bérleti díjból és a közüzemi számlákból gyűlt össze. 

“Bízunk abban, hogy a csapat saját belátása szerint törleszti majd az adósságát, azonban ha nem így történik, jogi síkra helyezzük a kérést” – fogalmazott a sajtófőnök. Arra is kitért, hogy az állítólag karbantartott Hegedű utca 3. szám alatt a legutóbbi terepszemlén áldatlan állapotokat tapasztaltak, és úgy látják, sok millió forintot kell költeni a létesítményre, hogy újra alkotóházként működhessen.

(Szilléry Éva – Magyar Hírlap)



Hozzászólás