2017. október 12. csütörtök, Miksa

Fesztivál a kultúrák közti párbeszéd jegyében (július 22. – augusztus 17.)

2012. július 17.  

A kultúrák közti párbeszéd jegyében filmvetítések, kerekasztal-beszélgetés, világzenei programok és marokkói finomságok lesznek az egykori svéd külügyminiszterről, Anna Lindh-ről elnevezett euro-mediterrán kulturális alapítvány magyar szervezetének vasárnap kezdődő eseményein. Zsarnai Gábor, az alapítvány rendezvény menedzsere elmondta az MTI-nek, hogy július 22-én délelőtt a Szimpla kertben az egykori Tűzraktér csapata szervezésében cirkusz- és táncworkshopot tartanak, majd az […]

Több mint negyven előadó a roma művészeti fesztiválon az Akvárium klubban (július 19-22. )

2012. július 17.  

Négy nap alatt több mint 40 előadó lép fel az Akvárium klubban július 19. és 22. között a Si love – is love elnevezésű roma zenei és művészeti fesztiválon, amelyen a cigányzenén túl mozdulatszínház, kiállítások és filmvetítések is várják az érdeklődőket. Mokoomba, Taram, Naked, Khamoro, Nyári Kálmán, Kökény Attila, Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes, Szilvási Gipsy Folk Band, […]

Örkény 100 – Képregénybe foglalt egypercesek a Hadik Kávéházban

2012. július 17.  

Örkény István egyperces novellái ihlették annak a hat fiatal képzőművésznek a munkáit, akiknek az író születésének 100. évfordulója alkalmából szerdán a Hadik Kávéházban nyílik tárlata. Az Hommage á Örkény című kiállításról Beszédes Noémi, a kávéház kommunikációs asszisztense elmondta: a rövid, tömör megfogalmazású szövegek és a képregény összekapcsolásának koncepcióját az alkotók találták ki és főként ebben […]

Vidéki fotómúzeumok kincsei a Mai Manó Házban

2012. június 21.  

Ritkán látott képek – Utazás a vidéki múzeumok fotókincsei között címmel mutat be válogatást a budapesti Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház.  A nyolc múzeum több mint kétszáz különleges fotóját – többek között Kertész, Brassai vagy Pécsi József munkáit – felvonultató tárlat csütörtöktöktől látogatható. Két éve indított kiállítás-sorozatot a Mai Manó Ház a vidéki […]

Hétvégi gyereknapi programok

2012. május 23.  

Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén. Szombaton és vasárnap a Corvin és a Puskin moziban egésznapos színes gyereknapi programok lesznek. Bognár Szilvia Csintekerintő koncertjével kezdődik a kétnapos programsorozat a Corvin moziban, majd a Vuk című rajzfilmet vetítik le és az előcsarnokban megtekinthető […]

Lengyel Filmtavasz áprilisban Budapesten

2012. április 14.  

A 20. század lengyel történelmét idéző és a bonyolult emberi kapcsolatok dilemmáit ábrázoló hét kortárs filmet, köztük az első lengyel 3D-s alkotást, a Varsói csata 1920 című filmet is bemutatják a 18. Lengyel Filmtavaszon április 19. és 25. között Budapesten. A Lengyel Intézet ajánlója szerint idén olyan kortárs lengyel filmeket láthatnak a nézők, amelyek a […]

Interaktív krimi-játék a Duna partján

2012. április 10.  

Nyomozásra invitálják a játékos kedvű budapesti lakosokat és turistákat csütörtökön a Danube Flow – Hív a Duna! programsorozat és a krimiestek.hu szervezői egy rejtélyes Duna-parti gyilkosság felderítéséhez.   Az eseményre három-öt fős krimikedvelő csapatok nevezését várják, akiknek ki kell deríteniük, hogy ki, mikor, hol, miért és hogyan tette el láb alól Váli Sándort, a tisztességtelenségben megőszült […]

Színházi világnap – Ma tartják a színházak éjszakáját Budapesten

2012. március 31.  

Először rendezik meg ma a színházak éjszakáját a színházi világnaphoz kapcsolódva: a szombat délutántól vasárnap hajnalig tartó eseménysorozaton új oldalukról mutatkoznak be a fővárosi teátrumok, amelyek különleges programokkal várják a közönséget. Az eseményre egységes belépő vásárolható. A múzeumok éjszakájának mintájára megvalósuló rendezvény eseményei között szerepelnek rendhagyó, interaktív programok, kiállítások, eddig még nem látott előadások, gyermekműsorok, […]

Peep-show a Katonában, színésztáncoltatás a Vígben – Jön a színházak éjszakája

2012. március 27.  

Először rendezik meg március utolsó napján a színházak éjszakáját Budapesten, a programhoz 13 színház csatlakozott. Egy éjszakára bárki aranyhallá változhat, bábok labirintusában bolyonghat vagy benézhet egy színházi peep-showba – írja az origo.hu. Március 31-én a Fővárosi Önkormányzat tizenhárom színházában rendezik meg a színházak éjszakája nevű eseményt. Egy karszalag megvásárlásával bárki ellátogathat a főváros tizenhárom színházának bármelyikébe. Az esemény […]

Budbudās lemezbemutató koncert (ápr. 8.)

2012. március 26.  

2012 ÁPR. 8. A Budbudās rengeteg szállal kötődik a Trafóhoz: ők játszottak a nyitó eseményükön, gyakorlatilag ott alakultak*, zenéltek amikor a 10 éves fennállásukat ünnepelték és nem utolsósorban ott vették fel első lemezüket, melynek ez lesz a bemutatója.  Folytathatnánk a kötődések felsorolását azzal is, hogy a 17 tagból, ki mikor, hányszor, kivel koncertezett a Trafóban, […]

Következő oldal »

[bannergarden id="004"]