2017. október 13. péntek, Kálmán, Ede

Tündérek a Tabánban

2011. szeptember 30.  

Mesemúzeumot nyitnak Budán, közelebbről a Döbrentei utca 15.-ben: az alapkövét éppen tegnap rakta le a városrész polgármestere, Nagy Gábor Tamás és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, E. Csorba Csilla. A különös vállalkozás a várakozás szerint jövő ilyenkor, a magyar népmese napján indul.

Mint megtudtuk, az ötlet Kányádi Sándor írótól jött, a kivitelezés a budavári önkormányzat és a PIM közös projektuma: előbbi adja a felújított tereket, utóbbi a tartalmat. A múzeum elsőként – a terv szerint úgy 5-10 évig – a magyar tündérmesevilágot eleveníti meg. A koncepciót kidolgozó Helmich Katalin érdeklődésünkre elmondta: az attrakció voltaképpen már a ház kapualjában elkezdődik, ahol a kétszázötven éves tabáni műemléképület történetét mutatják be egy gyerekekre szabott installációval, amely leginkább képregényre hasonlít.

A fabulából kiderül, kik laktak itt, mit csináltak, hogyan éltek, milyenek voltak a társadalmi viszonyok az adott korban Budán. Innen az ún. műhelybe visz az út, ott színpad lesz, foglalkozásokat és felolvasásokat tartanak majd; a falakra tékákat tesznek, amelyeket kinyitva kortárs magyar meseírók élete és munkássága tárul fel, bejátszásokkal, animációkkal, rövidebben szólva interaktív módon.

A mese maga a következő három teremben vár a látogatókra, akik elsőként a mesebeli útnak indulást játszhatják el. Itt mutatkoznak be a hét klasszikus tündérmesei figurái, mások mellett a segítő, az ellenfél, a királylány és a hős – ez utóbbi nem más, mint maga a látogató. Az alakok elnagyoltan, árnyképszerűen bukkannak fel, annak az ideának a jegyében, hogy amit lehet, azt a legjobb a gyerekek fantáziájára bízni.

Az ösvényen továbbhaladva, azaz másodjára a bonyodalmakkal és nehézségekkel szembesülhetnek a fiatalok. Egy erdőszerű közegben találják magukat, ahol különféle próbáknak vetik alá őket, például logikai feladványokat kell megfejteniük, ördöglakatokat nyitniuk, de az elképzelés szerint lesz egy faféleség, azon egy fészek, benne pedig valami titkos tárgy, amelyet ugyancsak meg kell majd találni.

Végül a megoldást, a feszültség feloldódását élhetik meg az iskolások/óvodások, ugyancsak változatos képi, tárgyi és dramatikus eszközök segítségével, de mindenképpen az adott életkorra szabva. Ez a helyiség leginkább egy trónteremre hasonlít majd, ahol a hős elnyeri jutalmát, királynak vagy királynőnek öltözhet, trónra ülhet, aztán, ha kedve tartja, egy mágneses táblán kipróbálhatja a szövegalkotás örömét is – avatott be a részletekbe a PIM munkatársa.

(Magyar Nemzet)



Hozzászólás