2017. október 12. csütörtök, Miksa

Uniós pénzből újul meg a Wekerlei Gyermekház és Családi Könyvtár

2011. január 17.  

Több mint 20 millió forintot nyert Kispest Önkormányzata a wekerlei könyvtár fejlesztésére uniós pályázaton. A pénzből többek között elektronikus adatbázist hoznak létre, saját kétnyelvű honlapot készítenek, számítógépeket, bútorokat vásárolnak, rendezvényeket szerveznek majd ebben az évben, egészen december végéig.  A programokba a helyi családokat, gyerekeket szeretnék bevonni.

A pályázati pénzből integrált könyvtári rendszer bevezetését tervezik, elektronikus adatbázist hoznak létre a könyvállományról és megvalósulhat a vonalkódos kölcsönzés is.

Saját kétnyelvű honlapot és gyermekszekciót alakítanak ki, illetve a helyi épített örökséget leíró helytörténeti bibliográfiát hoznak létre.

Tervezik a központi könyvtári adatbázisban való megjelenést, az interneten elérhető katalógusrendszer elkészítését könyvelőjegyzéssel, hosszabbítási lehetőséggel.

Tíz, az olvasáskultúrát népszerűsítő kampányrendezvényt szerveznek majd, különös hangsúlyt fektetve a fenntartható fejlődés elvére, és nem a megszokott, úgynevezett non-formális tanulási helyzetek megteremtésére. Szerveznek majd tíz rendhagyó órát, bábszínházi bemutatókat, kézműves foglalkozásokat, író-olvasó találkozókat és két könyvtárost tovább képeznek a pénzből. Eszközöket is vásárolnak majd, például könyvtári szoftvert és számítógépeket, olvasói székeket, számítógép-asztalokat, gyermek bútorokat, kölcsönzői pultot illetve polcrendszert. Ingyenes internethasználatot biztosítanak majd az olvasók részére.

Azt is vállalták, hogy újrahasznosított alapanyagok használnak, főleg, a helyi szolgáltatókat veszik igénybe, bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést és megvalósítják a „Tégy egy könyvet – Végy egy könyvet” akciót. A programokba a helyi embereket, a családokat, az óvodás és iskolás gyerekeket szeretnék bevonni.

A Kós Károly Általános Iskola, a Bp., Főv. Önkormányzat Hungária Átmeneti Gyermekotthona és Általános Iskolája és a Wekerlei Társaskör Egyesület is közreműködik a pályázat megvalósításában.

(bp23 / XIX. kerület sajtó)



Hozzászólás