2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella

WALK ON THE WILD SIDE – a legendás New York-i Chelsea Hotel története

2012. július 17.  

Lou Reed fenti dala mellett fotók, elbeszélések és filmek születtek a New York-i Chelsea Hotelben, de vajon mi tette legendássá a hotelt, ahol Robert Mapplethorpe és Patti Smith is évekig lakott? A Ludwig Múzeum blogjának bejegyzése.

 A Chelsea Hotel

 

A Chelsea Hotel 1883 és 1885-ben épült Manhattanben, a ma már legendásnak számító Grenwich Village-ben. Az építtetők azonban nem az akkoriban még nem is létező művészvilágra alapozták vállalkozásukat, hanem arra a tényre, hogy a szálló közel esett a hajókikötőhöz. A hajók közönsége később sem hiányzott a hotel repertoárjából, a művészek mellett a 1960-70-es években is rendszeres szálltak meg szobáiban az átutazó vagy szabadságra érkező tengerészek.

A bohém közegéről elhíresült Chelsea építése idején, a maga tíz emeletével, a legmagasabb épület volt New York-ban, ám ezen státusza hamar semmivé lett a felhőkarcolók megjelenésével. Ez a tény azonban nem befolyásolta az üzletmenetet. Az már inkább, hogy a hotel közelében fekvő színházi negyed tönkrement. A szálló be is zárt, hogy 1905-ben újra kinyisson, majd 1939-ben átvegye a Joseph Gross, Julius Krauss és David Bard trió, akik egészen a hetvenes évek elejéig üzemeltették a hotelt, hogy majd a gyerekeik vegyék át az üzletet, egészen a szálló 2007-es bezárásáig.

A legendás lobby

A Chelsea-t jelenleg felújítják (ettől függetlenül fotózásra, filmezésre bérbe vehető) így maximum kívülről csodálhatja meg a művészet rajongó, azonban a számszaki tények nem adnak magyarázatot arra, hogy miképp és miért lett a New York-i művészeti élet központja. A hotel első dokumentált híres embere Mark Twain volt, hogy aztán olyan írók kövessék a sorban mint Tennesse Williams, Thomas Wolfe, Arthur C. Clarke – aki itt írta a 2001 Űrodüsszeiát – Dylan Thomas walesi költő, aki nem csak alkotott, de 1953-ban itt is lelte halálát. És Arthur Miller is, aki hat éves tartózkodását örökítette meg Chelsea Affect (Chelsea hatás) című írásában. Ő egyébként azt mondta a Chelsea-ről, hogy „a hotel nem tartozott Amerikához. Nem volt porszívó, szabályok és szégyen… teljesen valószerűtlen volt.” Patti Smith pedig egy helyütt úgy fogalmazott, hogy „alig volt művész, aki itt élt és nem érintett meg a hely.”

Ez a szabadság, az írók mellett, számtalan művészeti ág képviselőjét vonzotta a hotelba, akiket felsorolni is szinte lehetetlen. Leonard Cohen itt bonyolódott rövid románcba Janis Joplinnal, amiről a mind a mai napig játszott Chelsea Hotel című száma szól. De itt merített ihletet dalaihoz, Bob Dylan, Lou Reed és Sid Vicious is, akinek barátnőjét holtan találták 1978-ban, nem sokkal később pedig őt magát is egy heroin túladagolás következményeként. Természetesen az akkori vendéglistáról nem maradhatott le Jim Morrison és Jimmy Hendrix sem, ahogy Jackson Pollock, Robert Rauschenberg és Charles Bukowski sem, de mellettük olyan, inkább a mainstreamhez tartozó, művészek is béreltek itt szobát mint Jane Fonda vagy Joan Baez.

Jim Morrison a lépcsőházban

Robert Mapplethorpe bálványa, Andy Warhol is rajongott a hotelért, Nicoval közösen filmet is készítettek róla Chelsea Girls címmel. Ebbe a közegbe költözött be 1970-ben, 26 évesen Robert Mapplethorpe és Patti Smith. Mapplethorpe például itt készítette Arthur Miller portréját, de őt és Pattit is láthatjuk több képen Judy Linn fotóinak köszönhetően. Ha azonban arra kíváncsiak, hogy festett a hotel legendás lobbija vagy lépcsőháza, akkor kattintsanak ide, ahol Stanley Bard, a hotel igazgatója mesél a Chelsea legendás éveiről vagy nézzék meg a már önmagában szintén legendásnak számító 9 és fél hét (1986) című filmet, amelyben Kim Basinger és Mickey Rourke a hotel egyik szobájában gyűrik össze a lepedőt akárcsak Madonna a Sex című – fotókkal gazdagon ellátott – könyvében. Ha pedig a hotel legendás lakóiról szeretnének többet megtudni, akkor a hotel rajongói által üzemeltetett blog  a jó választás.

(via: blog.ludwigmuseum.hu)



Hozzászólás