2017. október 12. csütörtök, Miksa

Zugló és Újbuda után A XVIII. kerület is fogadná a Vidámparkot

2011. május 31.  

Újbuda és Zugló után a XVIII. kerület is azt jelezte, szívesen venné, ha a fővárosi állatkert mellől várhatóan néhány éven belül elköltöző Vidámpark náluk kapna helyet.

A Népszava értesülése szerint a javaslatot Szaniszló Sándor fővárosi és XVIII. kerületi szocialista politikus, mint a helyi városfejlesztési bizottság elnöke ajánlotta Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester figyelmébe.

A javasolt helyszín az M0-áshoz közel fekvő, 52 hektáros, fővárosi tulajdonú Cséry-telep, amely korábban szeméttelepként működött, így annak egy részét előbb rekultiválni kellene.

A Pestszentlőrinc-Pestszentimre városrész Cséry-telepének szórakoztatóipari hasznosítása már korábban is szóba került. A kerület korábbi szocialista polgármestere, Mester László, és alpolgármestere, a most javaslatot tevő Szaniszló Sándor 2009 februárjában jelentette be, hogy a területen logisztikai központ, vagy egy Disneyland jellegű vidámpark építése is felmerülhet.

A főváros vezetése korábban sem az újbudai, sem pedig a zuglói helyszínt nem kívánta kommentálni, csak annyit közöltek, hogy tárgyalások folynak a lehetséges helyszínekről.
Tarlós István május 13-án közölte, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert a ciklus végéig várhatóan megkapja a szomszédos Vidámpark területét.

(MTI)



Hozzászólás